Wesselényi LC évadnyitó klubülése Domonyvölgyben
A Wesselényi LC megtartotta a 2026-2027-es LIONS évre vonatkozó évadnyitó klubülését.
bővebben arrow_forwardA Wesselényi LC 1992. április 26-án alakult.
A klub alakulásának csírái egy gimnáziumi barátságból indult ki. A hajdani I. István Gimnáziumban (jelenleg Szent István Gimnázium) osztálytársak voltak Almási Sándor és Pázmányi György. Egy találkozásuk alkalmával közösen találkoztak a Kecskemét Szent István LC egy tagjával, aki nagy lelkesedéssel beszélt a klubjukban végzett munkájukról.
Pázmányi György és baráti köre akkor már hosszú évek óta (több mint 25 éve) aktívan támogatták a DOMI KARITÁSZ-on keresztül a Gödöllői és az Erdőkertesi szociális otthont anyagilag és azzal, hogy személyesen részt vettek olyan akciókon, amiket részükre szerveztek.
A Lions a világ egyik legnagyobb jótékonysági közössége, amely több mint egy évszázada dolgozik azért, hogy jobbá tegye a rászorulók életét. Küldetésünk, hogy önkéntes munkával támogassuk a közösségeket, kiemelt figyelmet fordítva a látásvédelemre, az egészségmegőrzésre, a fiatalok támogatására és a humanitárius kezdeményezésekre. Hisszük, hogy összefogással és felelősségvállalással valódi, tartós változást érhetünk el.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége
A Wesselényi LC megtartotta a 2026-2027-es LIONS évre vonatkozó évadnyitó klubülését.
bővebben arrow_forward
A Wesselényi LC a Sebők család birtokán vendégül látta a cseretábor fiataljait és a kabinet több tagját.
bővebben arrow_forward
A Wesselényi LC Békeposzter pályázaton részvevők díjának átadása a Bajza utcai Általános Iskolában.
bővebben arrow_forwardA lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.