Ifjúsági opera előadás Ukrajnai és hazai gyerekeknek!

A rendszerváltás után létrejött Magyarországon a Lions Mozgalom, amely egy Jószolgálati szervezet. A jelszava a „WE-SERVE” (Szolgálunk).
Az elsők között alakult a Klauzál Lions Club (LC) és a Wesselényi Lions Club (LC) is.
A Klauzál LC, már indulása óta dr. Fogarasi Katalin vezetésével aktívan részt vett az ifjúság nevelésében és kulturális fejlesztésében.
Dr. Radnainé dr. Fogarasi Katalin A Klauzál LC elnöke immár 14 éve azzal az ötlettel állt elő az Operaház akkori vezetése felé, hogy az Opera bált követő napon, mikor az Operaház fel van díszítve, virágokkal és minden egyébbel, az ülések még nincsenek visszaszerelve, tartsanak egy (MORZSA BÁLT –morzsa bulit). Egy ifjúsági opera előadást.
Az idei előadás február 4-én lesz a felújított Operaházban Ránki György Pomádé Király új ruhája című mű előadással.
Ezeken az előadásokon több olyan notabilitás is megjelent, akik szívükön viselik a gyerekek kulturális nevelését. Megjelent többek között Lévai Anikó Orbán Viktor felesége, aki mint családanya is egy másik jószolgálati szervezet nagykövete és mégis szakított időt arra, hogy ezt a tevékenységet is megtekintse.

Részt vettek továbbá: Dr. Lomnici Zolán (Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnöke) Dr. Kovács Árpád, (Költségvetési Tanács elnöke) Dr. Péterfalvi Attila (Adatvédelmi Hivatal Elnöke) stb..
Az előadást olyan gyerekeknek szervezték, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy a gyerekekkel operába menjenek.
Ez a fiatalok szempontjából különösen fontos, mert már gyerekkorban megtapasztalhatják azt az érzést, amit az opera, mint művészeti ág az embernek nyújthat, ezen kívül láthatják az országunk egy kimagaslóan szép építményét és hírét vihetik másoknak, hogy milyen csodálatos élmény az, amit ezen a napon megtapasztaltak.
Az előadások végeztével minden gyerek ezen túl még ajándékot is szokott kapni (édesség ennivaló az útra hazafelé, üdítő, toll, kép az Operaházról, stb.)
Ennek az eseménynek a szervezését a klubok elnökei személyesen végeztek, de igénybe vették más főleg testvér klubok segítségét is, mint pl. a Wesselényi Lions Klubot.
Főleg a Magyarországi Lions Klubok Szövetségéhez tartozó klubok által támogatott gyerekek vettek részt, de kiemelten támogatták a határon túli gyerekek megjelenését is az előadásokon.
A kezdeti szervezés Vas Lajos Főigazgató Úr pozitív hozzáállása révén jöhetett létre. Ő volt az, aki megértette és támogatta a Klauzál LC elnök asszonyának javaslatát és be lehetett vinni a gyerekeket az előadásra.
Immár két ciklus óta dr. Ókovács Szilveszter Főigazgató, az aki lehetővé teszi, hogy a gyerekek megélhessék ezt az élményt.

Az Operaház felújítása alatt az Erkel Színházban voltak az előadások. Ez ugyan nagyon szép hely és az előnye az volt, hogy sokkal több gyereket lehetett egy előadásra bevinni.
Az idei évben a két klub, de főleg a Klauzál LC és a Wesselényi LC jelentős anyagi áldozata (összesen közel 5 millió Ft ¾ - ¼ arányban) révén lehet az előadást megtekinteni 2023. 02. 04-én. Ránki György Pomádé Király Új Ruhája lesz műsoron.

A két klub ezt az alkalmat használja arra, hogy a két klub által alapított Lions Fair Play Díjat átadja.
Ezt a díjat olyan egyének kapják, érdemlik ki, akik nem tagjai a Lions Mozgalomnak, de a civil életben olyan kiemelkedő munkát, tevékenységet végeznek, amivel jobbá teszik az emberek életét.




Az elmúlt években olyan kimagasló személyek kapták a díjat, mint dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, a fiatalok sportra neveléséért dr. Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója, az ifjúság kulturális neveléséért Dr. Merkely Béla a SOTE rektora a Covid járvány leküzdésében végzett kimagasló tevékenységéért.
Pázmányi György
96-97 PDG
Wesselényi LC elnök
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kormányzói összegző a 2025-ös LIONS Bálról2025. február 04. 13:00 Balázs János zongoraművész rangos nemzetközi szervezettől kapott elismerést
2025. február 03. 11:00 LIONS Kormányzói Bál - 2025
2025. február 01. 19:00
Club híreink
Mennyit számít a barátság?2025. január 23. 16:00 A Wesselényi LC-nek a Miskolci Úti Vak és Gyengénlátók Általános Iskolájának szervezett ünnepi programjai
2024. december 30. 22:00 Karácsonyi műsoros ajándékosztás Gödöllőn a Szociális Otthonban
2024. december 17. 13:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Budapest Wesselényi LCAdószámunk:
18846058-1-42
Számlaszám:
12010453-01585865-00100003
cím: 1152 Budapest,,
Oroszlán u. 76.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.