Virágültetés Gödöllőn az Otthonban

Mikor beszámolok a Klubunk valamelyik aktivitásáról, gyakran azzal kezdem, hogy a Wesselényi LC tevékenységének alapja a Lionizmus jelmondata: „SZOLGÁLUNK”!

Ez történt ma is, mert már évek óta ebben az idősben az Otthon kérésének megfelelően virágültetést tartunk.

Ezzel kívánunk hozzájárulni az ottani barátságosabb, kellemesebb környezethez.

Most kell köszönetet mondani Medgyessy Ildikónak és férjenek Szabó Józsefnek (tagjelölteknek), hogy a cégük a TITINA KFT idén is hozzájárult 300 db. vegyes virágpalántával a nap sikeréhez.

Ezen felül az Első Budapest-Gödöllő LC-nek is köszönettel tartozunk, akik 200 db. palántát hoztak, sőt személyesen is részt vettek a munkában.

A Lionok a lionizmusért Alapítvány biztosította a virágföldet, 15 db. virág ládát.

Hogy valami Lions jellegelegyen az alkalomnak S. Rita felvett egy alkalomhoz illő sárga címeres Lions mellényt és mi Sanyival egy-egy sárga Lions címeres sapkát.

Majdnem olyan jól néztünk ki, mint a palánták.

Az irányítási munkája mellett időt szakított, néhány palánta elültetésének erejéig Marianna igazgató néni.

Idén másképpen ment a folyamat, mert a bentlakók is aktívan részt vettek a palántázási folyamatban, és mivel nagyon sok féle virág volt, a tetszésüknek megfelelő palántákat tehettünk az Ő ládájukba. Az elkészült ládákat azonnal el is vitték a szobák ablakának díszítésére, de az udvart övező párkánokra is maradt rengeteg.

A mai nap elmaradt minden nemű köszöntés, egyből a munkához fogtunk.

Nagy valószínűséggel azért, mert nem most csináljuk először, de mindenki tudta a dolgát és birtokba vettük a munkaterületet.

Mint a leg fiatalabb és erősebb klubelnök Sanyi nekilátott a virágföld ládákba töltését, majd a többiek a palántákat megszabadítva a kis műanyag cserepeiktől elültették.

A társaság nagyon aktívnak bizonyult, mert az egész műveletet egy óra 45 per alatt elvégeztük.   

A palántákból, még a Demens részleghez (az Ozori Házhoz) is jutott.

A virág ültetés alatt az Otthon zene felelőse orgonán kellemes háttér zenét szolgáltatott.

Pázmányi György

1996-1997 PDG

örökös tiszteletbeli elnök

 


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Wesselényi LC (Lionok A Lionizmusért Alapítvány partner)

Adószámunk:
18168190-1-42
Számlaszám:
10700378-73277598-51100005

cím: 1152 Budapest,
Oroszlán u. 76.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba