A Wesselényi LC Évadzáró Paprikás Krumpli Partija

A Wesselényi LC 2022. 06. 04-én 14 órai kezdettel megtartotta a Gödöllői Szociális Otthonban az idei Lions Évet Záró rendezvényét.

A meghívást a klubtagokkal, leendő klubtaggal, Ildikóval és vendégekkel együtt 24 fő fogadta el és volt jelen, akik mind segítettek az étel és az üdítő italok kiosztásában. Nagy segítségre voltak az Otthon Mentálhigiénés nővérek is, akik nem csak az étel osztásában, de az előkészületekben is segítettek.

A rendezvényünkön bízva abban, hogy a Jó Isten a Pünkösd idején kegyes lesz hozzánk és jó időt ad a rendezvényünkre elég sok vendég és bentlakó jelent meg. Pontosan nem tudjuk, hogy hányan voltak, de az elfogyott tányérokból ítélve 10-nél többen, mert kb. annyi adagot osztottunk szét (és még mi is megkóstoltuk).

Ezeken a rendezvényeken annak ellenére, hogy ez is egy Klub Összejövetel, mivel sok meghívott és az otthon lakói is részt vesznek, nincs valódi napirend, mert a dolgok rendje az, hogy az évet jó kedvvel és szórakozással zárjuk be.

A felkészülés természetesen a beszerzéssel kezdődött, mert úgy terveztük, hogy a bentlakók kérésének megfelelően Paprikás Krumplit főzünk velük közösen az otthon erre a célra kijelölt helyén.

Mindenekelőtt közölnöm kell Veletek, hogy még soha az életben ekkora adag paprikás krumplit nem készítettem, így ez az egész művelet megába foglalta a bukás lehetőségét. Ezt természetesen titkoltam mindenki előtt, mert ki az, aki eljön egy olyan meghívásra, ahol még annak sincs sansza, hogy nem marad éhen.

Az interneten találtam egy nagykonyhai paprikás krumpli receptet, de arról úgy ítéltem meg, hogy azt nem illik egy illusztris társaságnak megcsinálni, mert nagyon szegényes. Ezt fel kellett tuningolni és az abban megjelölt hozzávalókat egy kicsit megemeltem és tettem hozzá olyan adalékokat, amelyekről bízván bíztam, hogy javítani fogják a minőségét.

A beszerzés zömében a METRÓ áruházban történt, mert ott lehet előre pucolt és felkockázott burgonyát és hagymát kapni.

Abban is biztos voltam, hogy ha az egészet ott a helyszínen csinálom meg, soha nem lesz kész, ezért, már az előző napon hozzáfogtam egy paprikás krumpli alap elkészítéséhez. Mivel mi magyarok szeretünk mindenbe sok hagymát tenni, ezért 7 kg előre felkockázott vöröshagymát és 6 nagy fej foghagymát pucolás után feltettem olajba dinsztelni. Miután a hagyma vaj puha lett, hozzátettem 20 dkg piros paprikát, kevés borsot és köménymag port. Az egészet bot mixerrel összemixeltem. Majd az egészet kis tejfeles vödrökbe adagoltam és betettem a hűtőbe.

A reggeli időjárás egy kicsit kiábrándító volt, mert zuhogó esőre ébredtünk. Ilyenkor az ember minden lehetőséget felkutat, hogy találjon olyan médiát, ahol olyan előrejelzés van, ahol az látszik, hogy mire odamegyünk, eláll az eső és megtarthatjuk a partinkat. Még a barátok is beszálltak és küldtek olyan előrejelzést, ami azt mutatta, hogy 11 órára eláll az eső és délután kisüt a nap.

Katalin lányommal összepakoltuk az alapanyagokat, az üdítőket és minden kelléket és nekivágtunk az útnak, hogy elkezdjük az alkotói tevékenységet.

11 órára ott is voltunk és az odakészített 60 literes bográcsban elkezdtük a paprikás krumpli készítését.

Az első művelet az volt, hogy a bográcsba beleöntöttünk kb. 8 liter vizet, abba bele tettük az előzőekben otthon (a hagymából) megalkotott alaplevet, majd a felkockázott lángolt és főző kolbászt, majd mikor már ez felforrt, hozzáadtuk a felkockázott burgonyát.

Itt jöttem rá, hogy az előzetesen eltervezett receptet jócskán módosítani kell, vagy legközelebb 100 literes bográcsban kell készíteni a paprikás krumplit.

Nagy szerencsénk volt, mert nem csak mi a klub tagjai, de az otthon lakói is segítségünkre voltak a keverésbe és a az ellenőrzésbe. A legaktívabb munkaerő Anita volt, aki pihenés nélkül ügyelt arra, hogy nehogy odakapjon az étel az üst aljához.

Az izgalom nem múlt el, mert 12 körül még nem forrt az étel és nem láttuk annak lehetőségét, hogy megpuhul a krumpli. ½ 2 kor viszont már puha volt minden és az ott sertepertélő ellenőröket bevontuk minőségi ellenőröknek, hogy legyen független bíráló is. A vélemény az volt, hogy ehető. Megnyugodtunk.

14 órára kész volt minden és el tudtuk kezdeni a program ünnepélyes részét.

Mariann igazgató „néni” köszöntötte a megjelenteket és vele természetesen minket, a klub tagjait és a vendégeket, valamint a Gödöllői Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Qintettje, akik egy kis műsorral tették ünnepélyessé a rendezvényünket.

Ez követően én is köszöntöttem a megjelenteket, kiemeltem a két volt kormányzót és feleségüket, a First Gödöllő tagjait, minden vendéget és a bentlakókat.

Vitát indítottam abban a témában, hogy a paprikás krumpliba tegyük bele a tejfölt, vagy anélkül szeretnék fogyasztani. Én a tegyük bele pártján voltam és ezt is javasoltam. Mivel ez egy demokratikus szervezet, egyhangúlag, leszavaztak és mindenki maradt a ne tegyük bele variációnál.

Azért nem adjuk fel a küzdelmet, ezért a kiosztásnál a biztonság kedvéért körbe hordtuk a tejfelt is és mindenki, aki kért tettünk bele azt is. Aki kipróbálta bevallotta, hogy így sokkal finomabb és ezen túl így fogja enni (ha módja lesz rá).

A végeredmény végül is jónak sikerült a visszajelzések alapján. Azért felmerült bennem a kétely. Három lehetőség fogalmazódott meg bennem.

  • Mindenki udvarias volt (jöttek köszönő levelek és helyszíni gratulációk)?
  • A résztvevők önsanyargatóak?
  • Nem tudják mi az igazán jó?

A negyedik lehetőség is előfordulhat, de nem akkora az önbizalmam, hogy ebben bízzak, valóban jól sikerült a paprikás krumpli. Minden esetre az összes elfogyott, sőt sokan kértek repetát (én is).

A nagymamám mondta annak idején gyerekkoromban, mikor kitálalta az ebédet: „nem azért mondom, mert én csináltam, de ez ma rendkívül finomra sikerült”!

Ez is egy opció!

Az étel kiosztása már flottul ment, mert nem csak a klub tagjai, de a vendégek és az ottani nővérkék is beszálltak az étel osztásába, így mindenki a lehető legjobb hőfokon kapta az ételt és utána az italokat.

 Pázmányi György szakács és klubelnök

Ui.: kormányzó urunk Koncsik István arra biztat minket, hogy próbáljuk meg a tevékenységeinket forintosítani, az érdekesség kedvéért.

Én úgy ítélem meg, hogy ez a program felbecsülhetetlen.

Ellenben ha a számlákat összeadjuk, az alapanyag ára 149.000 Ft volt, valamint a humán erőforrást értékeljük a résztvevők alapján, akkor a konkrét munkát végzők 14 fő, átlag 5 órával és 5.000 Ft/óra díjjal számolva mindösszesen: 499.000 Ft (ezt még sohasem számoltam ki, így magam is meg vagyok döbbenve, hogy milyen sok). Köszönjük Pista az ötletedet.


Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba