Európa Fórum 1998-ban Budapesten

Nagy örömömre szolgál, hogy az idei évi konvenció elhatározta, remélhetően, már véglegesen, hogy a D-119-es Magyar Lion kormányzóság megrendezi Győrben az EURÓPA fórumot.

Az előző Magyarországon rendezett Európa Fórumot 1998-ban Budapesten rendeztük meg immár 27 éve.

Annak idején, hogy mi rendezhessük a fórumot, pályáznunk kellett rá.

A pályázatot elkészítettük (főleg Horváth Miklós) és Rotterdamban 1995-ben Miklós elő is adta a prezentációt, ami elsöprő sikert aratott és nem kisebb várost győztük le, mint Portót Portugáliából. 

A minap elhatároztam, illetve Rita megkért és így én elhatároztam, hogy kidobáljam azokat az iratokat, amikre, már nincs szükség, csak foglalják a helyet.

Igen ám, de a szortírozás közben az ember kincset is szokott találni.

Annak idején több éven keresztül a cégünk a SZERVÓ KFT a saját költségére jelentette meg a Lions Hírvivőt és így azt én szerkesztettem.

Sok irat megmaradt belőle, így megmaradt több kép is abból az időből, köztük az Európa Fórumról készült beszámoló akkori képei.

Ezek érdekesen voltak beillesztve, így a képek néha nem szabályos négyzetet adnak, ki, de a lényeg látható rajtuk.

Az 1998-as Budapesti Európa Fórum nyitó ünnepsége

A „találtmányaim” és a jó hír, hogy ismét rendezünk fórumot indított meg, hogy írjak egy levelet, az akkori emlékeimről, hátha ezzel tudok segíteni azoknak, akik majd a következő fórumot szervezik.

Táncba hívtam Miklóst is, aki az előző fórum főszervezője volt, hogy küldjön adatokat, amik megmaradtak neki.

Így ez egy közös szerzemény lesz remélhetően.

Mikor neki kezdtem az íráshoz, arra gondoltam, hogy nem lesz hosszú. Mikor a végére jutottam (annak ellenére, hogy próbáltam magam visszafogni), rájöttem, hogy ez az írás nem a rövidségéről lesz nevezetes.

Szívesen részt vennék az ismételt Fórumszervezésben, de ez úgy hiszem, hiú ábránd az én koromban. 

Már az is óriási élmény lesz, ha megélem és szurkolhatok a sikerében.

Az idő múlásával az emlékek halványulnak, esetleg szépülnek, de a dokumentumok, csak esetleg csak sárgulnak.

Az én emlékeim így remélhetően egy kicsit megsárgulva, de élénkem megmaradtak, mert nagyon nagy munka volt és az nyomot hagy bennünk.

Az Európa Fórum, mindig egy Elő Fórummal kezdődik.

Az Elő Fórumot, a Fórumot megelőző évben tartottuk, amelyen az emlékeim szerint kb. 200 fő vett részt.

Horváth Miklós PDG, Leo Lindblom PDG és Dr. Pino Grilaldi PIP

Az Elő Fórum, mindig egy nagyon fontos összejövetel, mert itt kell beszámolni arról, hogy álnak az előkészületek.

A nemzetközi Lions vezetők segítséget nyújtanak arra, hogy sikeres legyen a fórum.

Az Elő Fórum mindösszesen két napig tartott. Péntek este érkeztek és vasárnap reggel már el is utaztak.

Különösen fontos volt ez a mi esetünkben, mert a Rotterdami fórum olyan nagy veszteséget hozott a hollandoknak, hogy alapjaiban rendítette meg a Holland Lions mozgalmat. Igaz, az ezt megelőző fórumok is veszteségesek voltak, de azok a veszteségek nem voltak jelentősek. Ki lehetett gazdálkodni azokat.

A hollandok évekig küzdöttek, míg rendbe jöttek.

A nemzetközi Szövetségnek ez az eset hívta fel a figyelmét arra, hogy nagyon oda kell figyelni arra, hogy ki hogyan rendezi a fórumokat és a siker érdekében a Nemzetközi szövetség egy pénzügyi alapot létesített az esetleges vesztességek fedezésére.

Az Európa Fórum nagyon fontos része a nemzetközi szövetségnek, mert a világ konvenció előtt itt sok olyan döntés születik, ami a nagy konvención döntés lesz.

A budapesti Elő Fórumról minden résztvevő nagy megelégedettséggel távozott és kellő bizalommal néztek a Budapesti fórum elé.

Amikor viccet mesél az ember, nagyon várja, hogy el tudja mondani a poént, hogy lássa a hatást.

Internetional President K. Habanananda

Így vagyok én ezzel a Fórummal.

Már alig várom, hogy elmeséljem, hogy roppant nagy siker volt.

Nagyon flottul ment minden, semmi probléma nem adódott, ha mégis, azt azonnal sikeresen megoldottuk, anélkül, hogy bárki észlelte volna.

Nem távozott innen senki, akinek bármi kifogása lett volna. Ezt nem csak nekünk mondták, de az utózöngék is nagyon pozitívek voltak. Nem jutott vissza olyan kifogás, ami arról szólt volna, hogy ez, vagy az nem sikerült, lehetett volna jobb is.

A Fórumos összesen, 39 országból fizető vendég 1.042 fő vett részt, ami egy igen nagy létszámú nemzetközi konferencia létszámával megegyező.

Úgy annyira sikeres volt, hogy sok éven keresztül mi voltunk a „bezzeg a Magyarok”.

Emelte ezt a jó hírt az is alátámasztotta, hogy sok év után ez volt az első Európa Fórum, ami nyereséges volt.

K. Habanananda IP megnyitó beszéde

A Fórum tiszta eredménye 6,016 millió Ft-t is meghaladta a nyereség, pedig a programjaink nem voltak kicsinyesek.

Ennek a nyereségnek köszönhető, hogy a Fórum pénzügyi elszámolását végző Alapítvány 3, millió Ft utalt a kormányzóságnak, míg a megmaradt rész tette lehetővé, hogy a Fórum utáni években a kötelező részvételen túl is ki tudtunk utaztatni lions vezetőket a soron következő fórumokra.

Az, hogy milyen sikeresek voltunk és hogy mennyire megbecsülték a munkánkat, bizonyítja az is, hogy ezt az eredményt a Nemzetközi szövetség is elismerte és szerintem az elismerés része az is, hogy a budapesti Európa Fórum vezetőjét, Horváth Miklóst beválasztották az európai vezetésfejlesztő bizottság tagjai közé, majd 2005-ben, a nemzetközi szervezet Hong-Kongban megrendezett Nemzetközi Konvencióján két évre a Nemzetközi Igazgatótanács tagjává választották. Azóta is jelentős tisztségeket kap folyamatosan a Nemzetközi szövetségbe. 

Horváth Miklós PDG, felesége Gálik Éva és Tom Fort PIG
 
Az indulásához ez nagy segítséget adott, de a továbbiakért már Ő küzdött meg érte.

Mi nem vagyunk egy nagy kormányzóság, igaz abban az időben, még teljes jogú kormányzóság voltunk. Ez is kellett, ahhoz, hogy a rendezési jogot megszerezzük.

Most ha megengeditek néhány konkrétum a rendezésről:

-       A kezdet mindig a legnehezebb. Ebben az esetben a kezdetet egy mindenre kiterjedő cselekvési program adja meg, ami egy nagyon fontos, precíz és körültekintő feladat. Ez a program lesz a fórumszervezési „Bibliája” Az eredeti Biblia már közel 2.000 éve változatlan, de a mi programunk változtatható, közös akarattal. A programban meglesznek a pontos feladatok.

-       Az, hogy ki lesz a Fórum Főszervezője, az a vezetés döntése. Viszont azt, hogy kivel dolgozik majd együtt a főszervező, az már az Ő döntése kell, legyen. Nem lehet rá kényszeríteni senkit, mert a felelőséget, csak úgy tudja vállalni, ha megvan a puvoárja a döntésre. Emellett gondoskodni kell arról, hogy a rendezvény minden színhelyén legyen döntésre jogosult képes személy, aki a prompt felmerülő problémák megoldása érdekében azonnal tud dönteni.

Abban az időben történt, hogy mindenki tudta, hogy Miklós a főnök és neki van joga döntéseket hozni. Már az első nap délelőtt felmerült egy olyan probléma, ami döntést igényelt. Megkerestem Miklóst, akin látszott, hogy azt sem tudja szegény, hogy hol áll a feje, mert a nyakába szakadt a VIP vendégekkel való gondoskodás és minden feladat. Rám nézett, széttárta a karját és azt mondta: oldjátok meg!  Ez volt az a pillanat, amitől kezdve mindenki hozzám fordult, ha döntésre volt szükség és döntöttem. Ez nálunk egyszerűbb volt, mert csak egy helyszín volt a Budapesti Novotel Hotel.

Pázmányi György PDG és ifj Pázmányi György alkalmi gépkocsivezető (kis busz)

Az, hogy ki lesz, a részfeladatok felelőse azt a feladatnak kell eldöntenie. Nem az ember kapja a feladatot, hanem a feladat dönti el, hogy annak az elvégésére ki a legalkalmasabb. Nem szabad szimpátia lapon feladatot kiosztani, mert itt a jó hírnevünkről van szó. Ha szeretünk valakit, nem az a szeretet kimutatása, hogy adunk valami fontos feladatot neki, mert ha nem végzi el jól, már a szeretet is elmúlik. Sok olyan feladat lesz, ami nem jár felelősséggel, de kel, hogy valaki ott azon a helyen jelen legyen, ezeknek a jó embereknek, ezeket kell kiosztani.

A feladatok kiosztásánál figyelembe kell venni, hogy sokan vannak olyanok, akik szeretnek villogni (szerintem, tudjátok kik ők és, hogy miről van szó) és nem a feladatra koncentrálnak. Csak olyan embernek szabad feladatot adni, aki képes arra, hogy háttér emberként dolgozzon, mert a feladat végrehatása a fő cél és nem, az hogy ki csinálja.

A mi csapatunkban, mindenki ilyen volt annak ellenére, hogy nem akárkik voltak a szervező bizottságban. Név nélkül: volt ott osztályvezető sebész főorvos, minisztériumi főosztályvezető, OTP főosztályvezető, az ország leg nevesebb alergológus, neves jogászok, külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója, telefontársaság vezérigazgatója, szállodai front Office Manager, és a többiek neves, jól működő cégek igazgatói. Ennek ellenére mindenki tudta, hogy mi a dolga és azt végezte és senki sem villogott, nem mutogatta magát. Minket csak akkor láttak, mikor Miklós bemutatta a csapatot. A résztvevők, így tudták, hogy ha gondjuk van ki az, akihez fordulhatnak.

Középen Körmendy András PDG és jobbra tőle Dr. Sajó Gyula     

- Az akkori szervező bizottság tagjai az alábbiak voltak: főszervező Horváth Miklós PDG, Dr. Czeglédi László PDG tiszteletbeli elnök, a főszervező helyettese Dr. Sajó Gyula (aki hamarosan távozott a csapatból így a feladatát át kellett venni), Dr. Havasi Dezső Győrből, Pázmányi György PDG, Körmendi András PDG, Jahn Péter PDG, Csehi Dénes PDS, Dr. Gulyás Miklós DG, Dr. Fenyő György, Dr. Kadala Miklós, Dr. Novák Iván, Dr. Nékám Kristóf, Szabados György PDG, Grafjodi István, Dr. Kecskés István, Kárászi Szilvia.

Nagy munkában a szervező csapat két tagja Dr. Fenyő György és Dr. Novák Iván      

- Az Európa Fórum pénzügyi elszámolását az „Európa Fórum Alapítvány” végezte, amelynek kuratóriumi tagjai Dr. Czeglédi László PDG, Pázmányi György PGD és Dr. Kecskés István PCP voltak.

-       Volt az Európa Fórumnak egy nemzetközi tanácsadó bizottsága, aki a következők voltak a nemzetközi szövetségből: Leo Lindblom (Finnország), Ernst Musil (Ausztria), Tom A. B. Fort (Hollandia).

-       Abban az esetben, ha elkészült a program és kijelölte a vezető azokat, akik az adott részfeladatokat végzik, ki kell osztani a programot a szervezőknek.

A részfeladat felelősöknek át kell alaposan tanulmányozni, meg kell tanulni, azzal együtt kell élni.

Rövid időd belül a grémiumnak össze kell jönni és mindenkinek be kell számolni arról, hogy látja a saját feladatát, meg tudja-e oldani, van-e valami eltérő javaslata, lehet-e javítani, hiányzik-e valami a programból, milyen segítsége van szüksége, stb..

-       Ezt követően a programot ki kell igazítani (ha szükséges) és onnantól kezdve az a végleges és mindenki számára kötelező.

A programnak úgy kell elkészülnie, hogy a Fórum első mozzanata a küldöttek fogadása, majd egy plenáris ülés. Ezt követik a szekció ülések és van a végén, megint egy plenáris ülés. A rendezvény színhelyének, akkorának kell lenni, hogy be tudjon fogadni minden résztvevőt. Előnyös a rendezvény színhelyét úgy megválasztani, hogy minden közel legyen egymáshoz, hogy a résztvevők szabadon átmehessenek az egyik szekcióülésről a másikra és közel legyen az AGORA színhelye is.

-       Vannak olyan részfeladatok, amelyek nagyon fontosak és kiemelkedő precizitást követelnek. Ezek közül a legfontosabb a költségvetés elkészítése és annak kiszámítása, hogy egy esetleg érkező vendég milyen költséggel számolhat.

-       Jó előre fel kell mérni a jelentkezők létszámát. Ki kell értesíteni Európában minden kormányzóságot, hogy mikor és hol lesz és be kell kérni egyenlőre, csak a várható létszám érdekében a jelentkezőket. Akkor itt Magyarországon közel 1.400 fő volt a hazai és a nemzetközi résztvevőkkel együtt.

-       Amint ez megvan, lehet számolni, de mivel az a felmérés és a rendezés között idő telik el, figyelembe kell venni az árváltozást, vagy előszerződést kell kötni az alvállalkozókkal az árak fixálására.

Galla Zsuzsa és a szervező csapat tagjai      

- Mi annak idején a túroperátori feladatok elvégzésére a GÁLA TOURS nevű utaztató céget bíztuk meg, Akinek az igazgatója Galla Zsuzsanna volt.

Férje Dr. Galla Gábor a Budapest First LC tagja (államtitkár) volt.

A feladatukat, rendkívül pontosan és precízen végezték.

Dr. Galla Gábor, Galla Zsuzsa, Dr. Céglédi László PDG Horváth Miklós PDG     

- A szervezésnél rendkívül sok apró problémára fel kell készülni.

Ilyenek, pl. az, hogy a jelentkező lapokon szerepeltetni kel, minden olyan extra igényt, ami akkor merül fel, mikor már itt vannak. Tudni kell minden embernél, hogy van-e valamilyen étel allergiája, van-e extra igénye (vegetáriánus, Vegán, stb.) ezeket a névsorban szerepeltetni kell. A vendégeket név szerint a megadott asztalnál kell ültetni, mert az extra igényeket, csak így lehet kezelni. Pl. a 10-es asztalán ül Wolf úr, aki érzékeny a tejtermékekre és csak olyat ehet, amiben nincs tejtermék (ezt minden étkezésnél számon kell tartani). Ezeket az igényeket is ki kell elégíteni. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy a pincérek megkapják azt a névsort, ülésrend szerint, hogy melyik asztalhoz mit kell különlegességet szállítani.

-       A vendégek nem minden programot vesznek igénybe, de amelyiket igénybe veszik, annak a kártyájával kell azt igazolniuk, hogy előre lekötötték és az esetleges költségeket előre megfizették.

-       Történt velünk, hogy a Welcam vacsoránál egy olasz társaság be akart menni a vacsorára, de nem regisztráltatták magukat és nem is vettek rá jegyet. Ezt a tényt közöltük velük. Ez őket nem érdekelte és be akartak menni, közöltük, hogy csak annyi hely van, mint előfizető. Az egyik „hölgy” (aki a leg agresszívabb volt) észrevette, hogy a bejárat mellet az egyik asztalnál nem ülnek, erre berontottak és ahhoz az asztalhoz leültek. Ez volt az-az asztal, ahol a rendező stáb vacsorázhatott volna, így mi messziről figyeltük, hogy ki mit fogyaszt.

-       Ebből az a tanulság, hogy mindenütt mindenre kell valami tartalék. Főleg az étkezésnél, mert sokan fogják elfelejteni, közölni, hogy milyen extra igényük van, de azokat is ki kell tudni szolgálni.

Az árképzésnél ezeket is figyelembe kell venni.

-       Igen fontosa egy olyan csomag összeállítása, minden információ szerepel. Ennek személyre szólóan kell készülni. Annak ellenére, hogy az első nyelv az angol, a küldötteknek udvariasságból olyan nyelven érdemes a csomagot készíteni, amilyen nyelvterületről érkeznek (lehet esetleg többnyelvű az ismertető, ez egyszerűsíti a dolgot). Ebbe a csomagban lesznek azok a vocserek, amiket az illető küldött megrendelt, egy olyan ajándék, ami a Fórumra és arra utal, hogy Magyarországon vannak, egy jegyzettömb, legalább 2 db toll, vagy ceruza. A várost bemutató kiadvány térképpel a szebb helyek kiemelésével, azon programok ismertetése, amit előzőekben megrendeltek a „feleségek-férjek” akik nem a hivatalos program részvevői. Ezt számukra a rendezők, mint szórakoztató programot biztosítottak (Pannonhalmai kirándulás, esetleg gyárlátogatás autógyárban, stb.), Reklám anyagok a szponzoroktól, stb..

 Körmendy András PDG elnökök egy szekció ülésen   

- Minden program helyszínén szinkron tolmácsokat és ehhez a szükséges berendezéseket kell biztosítani, olyan darabszámban, hogy mindenkinek jusson. A készülékeket úgy kell kiosztani, hogy azok visszaszolgáltatása biztosított legyen. A tasakban kell, mindenkinek csinálni egy személyre szóló kártyát, amin minden szolgáltatás rajta van. Ezzel vehetik igénybe a megvásárolt szolgáltatásokat és ezzel vehetik ki a készülékeket, így pontosan lehet tudni, hogy ki nem adta le, mert a visszaszolgáltatásnál a kártyákat le kell húzni, pont úgy, mint a kiadásnál.

-       A fórumon sok olyan VIP vendég lesz, akikkel külön kell majd foglakozni és figyelemmel kell kísérni az esetleges külön kérését. Ki kell nevezni egy nagyon türelmes, higgadt, flott embert arra, hogy neki csak a VIP vendégek óhajait kell kiszolgálni. legyen egy kisebb csapata, mert néha meg kell mutatni, hogy hol mi van, és oda kell kísérni. Az emberek rosszul tájékozódnak, főleg idegenben.

-       Nehéz és fontos feladat a vendégek fogadása. Ezt még tovább nehezíti, hogy a fórum Győrben lesz, de sokan fognak repülővel érkezni. A reptéren fogadni kell a küldötteket egy, vagy több jól, messziről is látható standdal, hogy az érkezőket el lehessen igazítani, hogy mivel és hogyan jut el a célállomásra. Ennek érdekében tudni kell mindenkiről, hogy mivel és mikor érkezik. Ezen tudás birtokában kell a logisztikai feladatokat elvégezni. Ezeknél a standoknál sok emberre lesz szükség, mert Őket is el kell vezetni ahhoz a járműhez, amivel tovább utazhatnak Győrbe. Külön faladat a VIP vendégek fogadása és szállítása. Át kell gondolni a lehetőséget egy külön vonat bérlésére, vagy külön buszok igénybevételére.

  Horváth Miklós PDG a Magyar Lions-ok gyűrüjében     

- Egészen biztos, hogy itt lesz a nemzetközi elnök, aki mellé egy külön személy szükséges folyamatos kísérőként. Ez a személy alkalmasint a leginkább alkalmas az éppen regnáló kormányzó és élete párja. Ők folyamatosan a Nemzetközi elnök kíséretében lesznek, az ültetési rendet is így kell kialakítani. Ugyan csak fontos a többi VIP vendég fogadása és gardírozása.

-       Agóra (szervezése):

Az Agora (bemutató hely és vásár) az a hely, ahol a résztvevők be tudják mutatni azokat a különleges feladatokat, amikre büszkék, hogy csinálják. Itt általában SZIMA elemekből kialakított kis fülkék vannak egy kis asztal, ahol az esetleges prospektusok, zászlók stb. vannak. A front falom lehet látni a klub logóját, nevét és a fontos információját. Az Agorára lehet behívni (szerződni helypénzért) árusokat, akik különféle portékájukat árusítják a megjelenteknek. A vendégek nagy előszeretettel visznek emléktárgyakat, ajándékot az otthon maradottaknak. Ennek előnyösen ott kell lennie, ahol a szekcióülések vannak, hogy a programok előtt és után és a szünetben meg lehessen tekinteni és vásárolni tudjanak. Ajánlatos, az árusok és a bemutató Klubok standját felváltva beosztani, hogy ne egymás mellett legyenek az árusok és a bemutatkozók. Egy termékféle árusítására, érdemes csak egy árust beosztani, itt nem kell konkurencia, mert feltehetően nem lesz túl nagy a forgalma. Több féle termék árusítása, főleg Magyaros különlegességeket érdemes behívni, de ajánlatos a Fórummal kapcsolatos jelvények, zászlók kiadványok árusítása is.

Abban az időben a legnépszerűbb AGORA és szekció bemutatkozása a Pécsi Szülőszállásnak volt. Remélem most is ott lesznek, mert büszkék vagyunk Rájuk.

-       Logisztika (VIP vendégek szállítása):

1998-ban mi szerződést kötöttünk az EMIL FREY autókereskedő céggel, akinek akkor a vezérigazgatója Sávos Lajos volt, tagja a Norma LC-nek. A cége 5 db Chrysler gépkocsit kaptunk használatra. Ebből egy kisbusz és egy vadonat új (Magyarországon akkor az első) 300 M típusú luxus limuzin volt, amivel Dr. Gulyás Miklós regnáló kormányzó vezetett és Ő szállította a helyszínekre a nemzetközi elnököt és szépségkirálynő feleségét (sokan irigyeltük ezért).

Három Volvo gépkocsi kaptunk az IVANICS VOLVO-tól. Ezeket a gépkocsikat a Lions tagok gyereki vezették olyanok, akik beszéltek idegen nyelvet. Volt olyan Lions tag, aki részt vett a személyszállításban, erre most is szükség lesz, a nagy távolság miatt. A gépkocsik irányításával külön személyt kell megbízni, aki pontosan tudja, hogy melyik gépkocsi éppen kit, honnan hova szállít és mikorra várható a visszaérkezése, hogy a következő fuvart teljesítse, Ez a feladatot Rita lányom látta el, probléma mentessen. Fel kell készülni olyan rendkívüli feladatokra is, mint pl. orvosi vészhelyzet. A fórumra érkező Dr. Professzor Giuseppe Grimáldi (népszerű nevén csak „Pinó”) felesége rosszul lett a szálloda szobájában. Rita az éppen ott parkoló gépkocsival elküldte Dr. Nékám Kristófot, aki azonnal intézkedett. A munkája olyan eredményes volt, hogy hölgy az esti fogadásom, már ott voltak és nem látszott semmi probléma. 

 Horváth Miklós PDG, Leo Lindblom PDG és Dr. Grimáldi PIG

Ez utal arra, hogy legalább egy, de ha lehetőség több orvos legyen jelen, mert bármikor előfordulhat esés, ételallergia, stb. Meg kellene keresni a mentőszolgálatot, egy ügyeletes gépkocsi kihelyezésére. A klubunk tagja Dr. Gőbl Gábor, aki már nyugdíjas ugyan, de még aktívan dolgozik a szolgálatnál, mint tudományos igazgató és képzi és tovább képzi a mentőtiszteket. Ő 16 évig volt a mentőszolgálat főigazgatója. Biztos segítségre lesz e projekt megvalósítására.

-       Kulturális program esténként: Kézen fekvő, hogy a Győri balett előadást tart majd, de szükség lesz egyéb rendezvényre is. Ha lesz zenei vetélkedő, lehet az, az esti program része. Amennyiben lesznek győztesek, azok bemutatkozása is lehetséges a versenyen túl.

-       Magyar Állami meghívottak:

Az Európa Fórumon nagyon sok a VIP listán államfői, miniszteri rangot viselő küldött lesz jelen. Feltétlenül fontos, hogy a Fórumon az Állam képviselje az Országot magas rangú vezető. Ennek elszervezését, már most el kell kezdeni, ismerve a szoros programjukat. Természetese szükséges az adott város polgármesterének a megjelenése is a kiemelt programokon. Nálunk a plenáris ülésem Gönc Árpád az akkor regnáló köztársasági elnök vett rész, mint a legmagasabb állami tisztségviselő.

A zenei vetélkedő szervezője Kárászy Szilvia mongoraművés      

- Zenei vetélkedő:

Ennek a fő szervezője annak idején a kiváló zongora művésznő Lions társuk Kárászi Szilvia volt. a fórumba és sok éven keresztül végezte igen nagy sikerrel ezt a feladatot, Sok első díjat hoztunk el, különféle hangszerekkel.

Nem ismerem azt a névsort, akik a szervező bizottságban szerepelnek, de szívesen állok rendelkezésükre, hogy sikeres legyen az EURÓPA FÓRUM.

Köszönöm, ha idáig eljutottál az olvasásban!

Pázmányi György

1996-1997 PDG


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Lionok A Lionizmusért Alapítvány (Wesselényi LC partner)

Adószámunk:
18168190-1-42
Számlaszám:
10700378-73277598-51100005

cím: 1152 Budapest,
Oroszlán u. 76.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba