Dr. Fogarassy Csaba Emlékest

Fogarassy Emlékest

2023. 10. 04-én, Gödöllőn, a Rézgombos Inkubátorház rendezvénytermében megtartottuk Dr. Fogarassy Csaba elhunyt, volt Lions kormányzónk tiszteletére rendezett emlékestet.

A rendezvényre mi is hivatalosak voltunk, mint Wesselényi LC. Egy nagyobb küldöttséggel részt is vettünk. Jelen voltak: Császár Andrea, dr. Medgyessy Ildikó, Sebőkné Nagy Rita, Szomjas Zsuzsanna, dr. Gőbl Gábor, Dánfalvi Géza, Jóvér György, Katona István, Sebők Sándor és jómagam.

Jelen volt a Klauzál LC elnöke, dr. Kovácsné Lendvai Katalin zónaelnök és dr. Kárpáti Katalin a Klauzál LC alapító tagja.

Mivel a rendezvény igen nagyszabású volt, mi is hozzájárultunk a költségek fedezéséhez.

Elsőként beszerkesztem Csaba Antal levelét, amelyet klubunkhoz intézett:

Kedves Gyuri!

Köszönöm, köszönjük az Első Budapest-Gödöllő LIONS Club részéről a Fogarassy Csaba jótékonysági emlékesten történő közreműködésed, emlékező gondolataidat, melyben hitelesen szóltál közös jó barátunkról, Csabáról. A rendezvényen 130 fő jelent meg.

Közreműködéseddel Te is jelentősen hozzájárultál, hogy az emlékest tartalmában, színvonalában méltó legyen Csaba szellemiségéhez, ezt igazolják a műsort követő helyszíni vélemények és az utólagos vélemények is

Szép, lélekemelő est volt, az emlékeken és a gondolatokon keresztül érezhettük, hogy Csaba köztünk volt.

Az egyesületünk nevében hálásan köszönöm nagylelkű adományotokat a fogyatékkal élők támogatására.

Barátsággal ölel:

Csaba Antal elnök

Első Budapest-Gödöllő Lions Club

06-30/924-7459

Az egész rendezvény hangulatát áthatotta az a szeretet és tisztelet, amely, Csabát övezte. Szép, hangulatos és szórakoztató volt a műsor.

A rendezvényt az Első Budapest-Gödöllő Lions Club szervezte.

A vendégek érkezése közben Szentgáli-Tóth Áron nem látó zenész játszott elektromos orgonán, majd harmonikán Csaba kedvenc sanzonjaiból.

A rendezvény házigazdája Major Zoltán kabinet titkár volt.

A rendezvényt Csaba Antal klubelnök hagyományosan harangkongatással indította, majd mindenki elénekelte a Lions Himnuszt.

Ezt emlékező hozzászólások követték.

Megnyitásképpen Csaba Antal a Gödöllői klub elnöke méltatta Csaba munkásságát, bemutatta klubjuk tevékenységét és megköszönte minden résztvevőnek, együtt tudunk ünnepelni.

Az emlékestet meglátogatta Csaba édesanyja, aki a városuk polgármesterének köszönhetően, személyesen hozta el a rendezvény színhelyére saját gépkocsijával 345 km-ről.

Hegely Péter kormányzó méltatta Csaba lions múltját, a klub tevékenységét és kitekintést adott a mozgalom tevékenységéről, jószolgálati feladatának teljesítéséről.

A hozzászólások közül kiemelkedett Dr. Gyuricza Csaba rektor beszéde.

Csaba régi barátja és főnöke, akivel már az egyetemen diákként, közösen elhatározták, hogy annak szentelik életüket, hogy tanítsanak, és Egyetemi Tanárok legyenek. Már fiatalon kimagaslott a társai közül Csaba szorgalma, sokoldalúsága, munkamorálja. A beszédében kiderült, hogy Csabának Ő volt az olyan barátja, akivel minden gondját és titkait megoszthatja. Ezek a titkok már örökre titkok maradnak. Ez keveseknek adatik meg, mert az ilyen barátság hozzá tartozik a lelki egyensúly fenntartásához.

A műsort Csaba megzenésített versei és verseinek előadása követte.

A verseket Benedek Krisztina zenésítette meg és adta elő Lencsés Balázs gitárművész kíséretében.

A verseket, mindenki meglepetésére dr. Gémesi György Gödöllő város polgármestere adta elő.

A befejező előadó, Csaba kisebbik fia Máté volt, aki megköszönte minden résztvevőnek azt, hogy az édesapjuk emlékére egy ilyen csodálatos előadást rendeztek.

Elmesélte, hogy kis gyerekkorukban születésnapjukra egy bekeretezett saját versét adta a fiúknak. Akkor egy kicsit csalódottak voltak, mert azt hitték, hogy egy új iPhone-t, vagy valami divatos csukát kapnak. Ők persze úgy tettek, hogy örülnek neki, de nem volt felhőtlen és őszinte az örömük. Persze a telefont és a tornacipőt megkapták, de ez csak egy próba volt. Akkor még gyerekként nem ismerték édesapjuk kiemelkedő hajlamát a művészetek iránt, de most ez a vers számukra a legnagyobb érték, ami Csaba után Nekik megmaradt.

Krüzsely Gábor szabadkozva, hogy nem kenyere a nyilvános beszéd, egy igen szép megemlékezést adott lő Csabáról, aki jó barátja és művésztársa volt, valamint Ő volt, aki Csaba verses kötetét illusztrálta. Elmondása szerint Csaba kimondottam szeretett játszani és jellemző volt rá a játékosság.

Fellépett a Gödöllői Idősek otthonának énekkara Kovácsné Blaskó Marianna igazgatónő vezetésével.

Nelli átadta a saját grafikáját Csabáról az Első Budapest-Gödöllő LC részére.

A műsor végén azt kérték a rendezők, hogy a jelenlévők meséljenek olyan kisebb történetet, amelyek Csabával kapcsolatosak és mindenki érdeklődésére tarthat számot.

Indító hozzászólásra felkérték Pázmányi Györgyöt, mint Csaba mentorát, hogy mondja el azokat a kis történeteket, amelyek Csabát a mozgalomba vezették.

Mások elmondásait nem könnyű felidézni, de azt sem, amit az ember egy ilyen alkalommal elmesél.

Kedves megjelentek. Mindenekelőtt hálás vagyok, hogy a műsor végén szólalhatok meg. nagyon sok érdekes és szép hozzászólás volt. Napok óta azon morfondíroztam, hogy mi az, amit elmesélhetek, mi az, ami másokat is érdekel.

Az, ami velünk történt, lehet, hogy másokat nem érdekel, mert az a kettőnk története. Megpróbálok néhány olyan történést előadni, ami feltehetően sokak tetszését elnyeri.

Mindenekelőtt fontos kijelenteni, hogy tévhit az, hogy én hoztam be a mozgalomba Csabát, mert nem én voltam, hanem Kiss Dóri.

Meg is indokolom: a családunkban található öt diploma mindegyike a Gödöllői egyetemről származik. A Gödöllői Szociális Otthonnal már több mint 50 éves a kapcsolatunk, így a kötödésünk Gödöllőhöz igen jelentős.

Mikor Rita lányom jelentkezett egyetemre, természetes volt, hogy Ő is oda felvételizik. Oda járt Dóri is, aki két kurzust vitt egyszerre és így Csabának és Ritának is évfolyamtársa volt. Akinek vannak lányai, megértik, hogy egy szülő legnagyobb dilemmája, hogy a gyerekek jó társaságba legyenek, a barátok előre vigyék az életben és ne fogják vissza.

Nekünk szerencsénk volt, mert azok a kislányok, akik a lányom körül megfordultak, mind szép okos, csinos szorgalmas kislány volt. Ezek körül természetesen dongtak a fiúk is. Csaba volt az egyik ilyen dongó és hozta magával a barátait is. Abban az időben, meg gondolom most is így van a fiatalok étvágya elég nagy. Mikor először nálunk voltak Rita lányom megkérdezte, hogy tudok–e egy kis kaját rittyenteni. Mivel nagy családunk volt és rengeteget dolgoztunk, ezért felkészülve mindenre egy hűtő ládában mindig volt rengeteg azonnal elkészíthető mirelit étel, pl.: hasáb krumpli, dörmi, pizafinger, rántott csirke mell és comb, stb. Mivel a gyerekeim a dörmit kedvelték, így az minden esetben került az asztalra. A fiúk el is neveztek „Dörmi Gyurinak”. Meg is kérdezték Ritát gyakran, mikor megyünk „Dörmi Gyuri bácsihoz dörmi ebédre”.

Csaba a megjelenése és az életkora miatt eleve egy évvel idősebb volt, mint a többi gyerek Mikor először találkoztunk, a lányom bemutatott mindenkit, mint évfolyamtársat és Csabát, mint gyakorlatvezető tanárt.

Természetesen mi ezt el is hittük, miért kételkedtünk volna. Persze később kiderült, hogy nem minket akart Rita átverni, hanem a kishúgát, aki akkor még csak 15 éves volt és csókólomot köszönt Csabának és tetszik volt a megszólítás. Végül mikor kezdett nagyon belemélyedni a dologba, bevallották, hogy csak buliból mondták az egészet.

Ezek a gyerekek nagyon összetartóak voltak. Együtt jártak bulizni, együtt tanultak. Csabának volt egyedül egy autója egy fehér Ladája. Azzal jártak mindenhova, ha messzebbre mentek. Elnevezték magukat „Fehér Lada Bandának” készítettek ilyen pólót és abban jártak a bulikra. Abban az időben, már igen aktív munkája volt Gödöllőn a klubunknak és sokszor érdeklődött, hogy mi az, amit csinálunk és mi az indíttatásunk. Elmeséltem Neki, azt, amit mindenki tud, aki a mozgalmunkat ismeri.

Mondják, hogy mindenhasonlat sántít.

Lehet, de én remélem, a mostani hasonlatomat nem fogjátok sántának hívni.

A klub szervezésében részt venni pont olyan, mint a gyereknemzés.

A férfiember egy kellemes időtöltés közben egy fél sejttel hozzájárul, valamihez, amiből egy élet keletkezik. Ez az élet a nő testében gyarapodik, fejlődik, majd 9 hónap után nagy fájdalmak közepette világra hozza, és a testével táplálja, dédelgeti, fürdeti, pelenkázza, sétáltatja, gondját viseli. Ez alatt a férfi büszkén ül a fotelben és nézi, hogy milyen csodát hozott létre és büszke a produktumára. Szereti, odafigyel rá, esetleg Ő is bekapcsolódik valamivel, de az munka „oroszlán része” mégis a nőé.

Így van ez a klub szervezésével is. Aki közreműködik egy klub szervezésében kellemes beszélgetések között adja a jobbnál-jobb tanácsokat, de az igazi szervező munkát a tagok, jó esetben egy aktív személy végzi.

Történt, hogy hívott nagyon régi Lions Barátom, dr. Rák György a Budapest Első LC éppen regnáló elnöke, hogy a klubban már csak ketten vannak, másik barátommal dr. Gonda Gyurival, aki kitartott mellette, hogy ne legyen egyedül. Elhatározták, hogy felszámoltatják magukat.

Tudni kell, hogy annak idején két klub közös akaratából született a Lions Klubok Magyarországi Szövetsége, a Budapest Pest-Buda LC és a Budapest Első LC aláírásával. Sajnos a Pest-Buda csendesen kimúlt, csak akkor tudtuk meg, mikor már kijött a megszüntető végzés.

Én úgy gondoltam, hogy az Első az nem szűnhet meg és türelmet kértem Gyurkától.

A Jó Isten Útjai kifürkészhetetlenek, mert ezt követően három nappal, hívott Csaba telefonon, hogy összeállt kb. 10 nagyon rendes, egy ívású csapat és klubot akarnak szervezni, de a törvény minimum 15 főben köti ki a minimális létszámot. Lehet-e arról szó, hogy ideiglenesen belépnek a Wesselényi LC-be és ha megvan a 15 fő, kiválnak.

Mondtam neki, hogy én egyedül ebben nem dönthetek, de van egy ellenjavaslatom. Elmeséltem a Budapest Első helyzetét és javasoltam, hogy lépjenek be oda és ezzel megmentik az Első klubot az országban és nem kell átrágniuk magukat egy hosszadalmas procedúrán.

Az ötletet Rák Gyurinak is előadtam. Megbeszéltünk egy közös vacsorát a Budai Trófeában és egy „kellemes vacsora” elfogyasztás közben, mindenben megállapodtunk.

Én ültem a fotelemben és figyeltem, hogy Csaba, hogy veti bele magát a szervezésbe, és hogy jön létre, egy, most már a legjobbak közé tartozó klub az országban.

Az ember büszke rá hogy vannak, szépen működnek és „odafigyel rájuk a fotelből”.  

Fontos elmondani, hogy ez a klub már eddig 4 kormányzót adott, de ha minden úgy történik, ahogy kell, jövőre ez már 5 fő lesz, mert Hunyadi János most második alkormányzó és jövőre ő a kormányzói aspiráns.

Csabával az utolsó közös nagy akciónk az volt, hogy mikor Gödöllőn volt a konvenció, befejező programként felkért egy jótékonyságú Vízilabda mérkőzés szervezésére.

Fiatal koromban aktív vízilabdásként sok barátra tettem szert ebben a sportágban, de az Öcsém még jelenleg is a Budapesti Vizilabda szövetség elnöke, és mit olyan az összes olimpiai bajnok jó barátja. Közeli barátunk dr. Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnokkal, (aki a Wesselényi LC és a Klauzál LC által közösen alapított Lions Fair Play Díj díjazottja) közösen egy sikeres versenyt rendeztünk.

Csabával meg is beszéltem, hogy találkozunk és megbeszéljük a részleteket a következő versenyre.

Nekem a találkozó előtti napon egy vidéki utam volt Szendrőre. Onnan hazafele jövet Hatvan után egy dugóba keveredtem, ahol egy személygépkocsi beleszaladt hátulról egy kamionba. A baleset helyszínétől kb. 150 méterre vagy 1,5 órát várakoztunk. Mikor elengedték az autókat szomorúan láttam letakarva egy embert. Alig értem haza, kaptam egy telefont, hogy Csaba halálos balesetet szenvedett nem sokkal Hatvan után, akkor döbbentem rá, hogy akkor éppen ott voltam. Levegőt alig kaptam és nem tudtam elképzelni, hogy mi történhetett.

Sajnos ezzel kellett befejeznem a mondandómat.

Utánam még néhányan hozzászóltak és meséltek kedves történeteket, de sajnos annyira a hatása alá kerültem a saját történetem végének, hogy már nem emlékszem arra, hogy mit hallottam.

Arra emlékszem, hogy Hunyadi János néhány kedves történetet mesélt Csabával kapcsolatban.

Pázmányi György

1996-1997 PDG

Wesselényi LC elnök


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Budapest Wesselényi LC

Adószámunk:
18846058-1-42
Számlaszám:
12010453-01585865-00100003

cím: 1152 Budapest,,
Oroszlán u. 76.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba