A Wesselényi LC vendégül látta a cseretábor fiataljait

 

Augusztus 7-e egy rendkívüli nap volt, minden vonatkozásban.

Évek óta ez volt az első nap, hogy úgy ültem kocsiba, hogy nem én vezettem.

Az autóban a vendéglátóm Mórocz Krisztina volt, aki az előtte lévő napon ünnepelte a névnapját. Ő vitt el a Sebők Család birtokára, Domonyvölgybe, ahol a Wesselényi LC vendégül látta az Ifjúsági Cseretábor lakóit.

Különleges az autója, mert a rendszámában a számok 424-et mutatnak, amit régóta irigyelek tőle, mint régi BVSC-s, mert a legszebb Magyar Gőzmozdonyra emlékeztet. Ez a rendszám engem illetne, nem beszélve arról a kifogástalan hibridről, ami viseli.

Többen jelezték, hogy Ők is jönnek erre a fogadásra, de az ősrégi mondás szerint a „klubtag tervez, de minden más végez”, így a Sebők családon felül Krisztinával 5-en voltunk a klubból.

Ilyenkor szoktam azt leírni, hogy mindenki sajnálhatja, hogy nem tudott eljönni, mert ahogy Édesanyám mondta volna, nagyon kedélyes volt. Manapság viszont ezt a kifejezést ritkán használják, ezért a most divatos szóhasználattal élve: „a buli tök jó volt”!

Mi korábban érkeztünk Krisztivel, mint a vendégek, mert vállaltuk, hogy segítünk a felkészülésben.

Sok munkánk nem volt, mert mire kimentünk, Rita Elnök asszonyunk megfőzte a lecsót. Elkészítették az alaplevet a csirkepörkölthöz és levitték a kerti pavilonba az üdítőket hatalmas hűtőládákban. Mi is levittük az általunk hozott VIWA üdítőket, amiket sikerült a mélyhűtő szekrényben az éjszaka folyamán jegesre lehűteni.

Mikor megérkeztünk hozzá is fogtunk (de leginkább Sanyi) a pörkölt készítéséhez. Az alapanyagokat jó előre Rita és Sanyi bevásárolták.

A pörkölt, illetve paprikás egy hatalmas bográcsban készült.

Szerencsére ott volt Krisztina, aki a szemét és a fakanalat rajta tartotta az étken.

Főzés közben töb autóval megérkeztek a vendégek. Többek között a Koncsik Pista kormányzósága alatt, a kormányzóság által vásárolt Szemszűrő Busszal, amit régi jó, elhunyt barátom, Jávorszky Attila leánya, Krisztina vezetett. Jött vele családja is.

A táborozó gyerekek 24-en voltak. Udvariasan mindegyik külön-külön bemutatkozott, és természetesen mi is Nekik.

Megérkezett a partira a regnáló Kormányzó, Monori Sándor DG és felesége, Hunyadi János PDG és leánya, Fésűs András PDG (Ifjusági Cseretábor Felelős) és felesége Mary, Szarvas Krisztina I. alkormányzó, valamint a gödöllői klubtól Csaba Anti két unokájával.

Összesen 39-en voltunk. Készült a társaságról csoportkép, amit több variációban fotóztunk, hogy azok is rajta legyenek, akik fényképeztek.

A menü kétféle volt:

Paprikás csirke csigatésztával, valamint lecsó azoknak, akik nem esznek húst.

Volt többféle rágcsa és desszertnek almás és szilvás rétes.

Az ételek finomak voltak, amit az bizonyít legjobban, hogy sokan jöttek repetázni.

Sanyiék birtoka olyan, mintha pont ilyen rendezvényekre tervezték volna, mert van a kert szélén egy hatalmas fedett pavilon, ahol asztalok és székek vannak. Ittl a gyerekek leültek és meghallgatták Sebők Sándor II. alkormányzó és vendéglátó köszöntő beszédét, amelyben bemutatta a regnáló kormányzót: Monori Sándort, Szarvas Krisztina I. alkormányzót és a volt kormányzókat: Pázmányi Györgyöt, Fésűs Andrást, Hunyadi Jánost és a gödöllői LC elnökét Csaba Antalt.

Ismertette a napi programot, a menüt és azt, hogy milyen játékokra van lehetőségük.

A Jóisten is segítségünkre volt, mer kellemes időt biztosított: kivételesen nem volt kánikula, enyhe szél fujt, eső nem esett.

Az alapanyagok 190.000 Ft-be kerültek, de a járulékos költségekkel együtt a vendéglátás költsége meghaladta a 350.000 Ft-t.

Megérte!

Pázmányi György

PDG, klub titkár

örökös tiszteletbeli elnök

krónikás

 


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Wesselényi LC (Lionok A Lionizmusért Alapítvány partner)

Adószámunk:
18168190-1-42
Számlaszám:
10700378-73277598-51100005

cím: 1152 Budapest,
Oroszlán u. 76.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba