A Wesselényi LC Lions évadzáró klubülése
Minden évben a Lions évet ünnepélyes keretek között, valami olyan helyen zárjuk, ahol mindenki elengedheti magát, baráti beszélgetéseket folytathat, eszünk-iszunk kedélyesen. Ilyenkor van az is, hogy értékelve a Lions év eredményeit, a mindenkori elnök kiosztja az elismerő okleveleket, kitüntetéseket.
Az idei évben úgy, mint tavaly a Sebők „birtokon” Domonyvölgybe terveztük ezt az összejövetelt.
Dr. Medgyessy Ildikó kiváló klubtársunk elhunyt, így úgy döntöttünk, hogy most nem ildomos ez a fajta összejövetel, ezért a domonyvölgyi összejövetelt áttettük őszre, és az lesz a Lions évnyitó rendezvényünk.
Az év búcsúztatására így szolid körülmények között a Rozmaring Kertvendéglőben került sor.
A klubülésen igen sokan, 19-en vettek részt.

Az összejövetelünket külön teremben tartottuk. Sebőkné Nagy Rita, a megválasztott elnöknőnk nyitotta meg a klubülést.
Az idei év nagyon mozgalmas volt. Rengeteg megmozdulásunk volt. A feladatokat a vezetés személyre szabottan osztotta ki azon klubtagok részére, akik azt nagy odaadással és szorgalommal, el is végeztének.
Mivel ezek az események, még Sebők Sándor elnöksége alatt történtek, így a kitüntetéseket is Ő adta át azoknak, akik a rájuk bízott feladatot kiválóan elvégezték.

Most került sor Dánfalvi Géza György búcsúztatására, mivel távozik a klubból.
Róla tudni kell, hogy immár 34 éve tagja volt a mozgalomnak, több klubban is megfordult és végül nálunk fejezte be Lions tagságát. Mivel családilag leköltözött a Balaton mellé, a távolság a tagságát ellehetetlenítette.
Géza emlékképpen egy alulról megvilágított üvegtömb belsejébe gravírozott oroszlánt és egy minden klubtag által aláírt emléklapot kapott.
Az ürömben, viszont öröm, hogy az alapítványi kuratóriumi titkári pozícióját megtartja, így a kapcsolat vele még megmarad.
Vállalta, hogy továbbra is tartja a kapcsolatot a Somogyvári Ifjúsági Otthonnal.
Oklevelet az alábbi klubtagok kaptak:
- dr. Gőbl Gábor (a klub Lions egészségnap programjának a sikeres lebonyolításáért),

- Hamvas-Reviczky Katalin (a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége munkájának a támogatásáért),
- Jóvér György(a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége munkájának a támogatásáért),

- Koncsik István PDG (a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége munkájának a támogatásáért),
- Szomjas Zsuzsanna (a Béke poszter programban való aktív részvételért),

- Tóth Krisztina (közel 20 éves hűséges és szorgalmas szolgálatáért),
- dr. Vojnovics Ilona (20 éves hűséges és szorgalmas szolgálatáért),
- Sebőkné Nagy Rita (a Béke poszter programban való, aktív részvételéért)

- dr. Szatmári Sándor (a tisztségviselő választás sikeres levezényléséért),
- Pázmányi Györgyné Rita (35 éves szorgalmas és precíz kincstárnoki szolgálatáért),
- Pázmányi György PDG (fáradhatatlan titkári szolgálataiért),
Az elnök asszonyunk, Rita beszámolt a konvencióról.
Elmondta, hogy nagy többséggel sikerült Sanyinak a választás, és így mostantól Ő a II. alkormányzó, valamint Jóvér György az I–es zóna elnöke.
Szóba jött, az, hogy készül az a tam-tam dob beszerzése és beépítése, amit mi finanszírozunk a hangverseny bevételéből.
Hamvas-Reviczky Kati beszámolt a gödöllői „pincepörkölt partiról”. Kihangsúlyozta, hogy nagyon jó volt a hangulat. Egy kicsit bezavart az időközben átfutó, csekély eső, da a végén megjött a szép idő, csak nem jött vissza mindenki, aki elment az eső miatt.
Erről Pázmányi György a weboldalon részletesen beszámolt.
Több ötlet hangzott el, hogy milyen további rendezvényt lehet szervezni, ami a jószolgálati költségeinket fedezi.
A domonyvölgyi összejövetel időpontját az elnök, egyeztetés után, mindenkinek megírja e-mailen.
Pázmányi György
1996-1997 PDG
Klubtitkár
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Wesselényi LC évadnyitó klubülése Domonyvölgyben2026. szeptember 05. 15:30 A Wesselényi LC vendégül látta a cseretábor fiataljait
2026. augusztus 07. 16:00 Wesselényi LC Békeposzter pályázaton részvevők díjának átadása a Bajza utcai Általános Iskolában
2026. június 19. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Wesselényi LC (Lionok A Lionizmusért Alapítvány partner)Adószámunk:
18168190-1-42
Számlaszám:
10700378-73277598-51100005
cím: 1152 Budapest,
Oroszlán u. 76.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.